A falakat már időszámításunk előtt 200-ban is burkolták tapétával. Kezdetben állati bőrökkel, szőrmékkel, rizspapírból készült lapokkal borították a felületeket, majd később a nyomtatás megjelenésével a tapétagyártás is fejlődésnek indult. A nyomtatott tapéták könnyebb tisztíthatóságot, hosszabb élettartamot biztosítottak, emellett pedig a minták, stílusok fejlődését is eredményezték.
Ma már szinte bármilyen felületet boríthatunk tapétával, legyen szó kültéri, beltéri falról, vagy akár fürdőszobáról is.
A tapétázás korai képviselői a kínaiak voltak: eredete a Han-dinasztia idejére nyúlik vissza. Ekkoriban még hímzett selyem felhasználásával készültek a falakat borító lapok, így csak a gazdagabb réteg kiváltsága volt a falak burkolása. A papír megjelenésével, (Kr. u. 105) fejlődésnek indult a tapétagyártás, és a környező országokban is kezdett elterjedni.
A IV. századtól folyamatosan fejlesztették a kínai tapéta gyártásának folyamatát, tökéletesítették az alapanyagul szolgáló rizspapírt, emellett kiküszöbölték az anyag elszakadását. A XII. században arab közvetítéssel Európába is megérkezett a papír, és vele együtt nem sokkal a papír tapéta is.
A tapéták mintája eleinte vallási témákat, vadászjeleneteket és tájképeket ábrázolt. Később kiszélesedett a figura ábrázolás köre: a természetben sétáló emberek, illetve művészi alkotásokat csodáló emberi alakok jelentek meg a tapétákon. Emellett nagyon gyakoriak voltak a növény és állat motívumok, főleg a barackág és a galamb.
A kínai stílus, más néven a Chinoiserie mintái Európában is népszerűek voltak, számos mesés lakosztály falait díszítették a tapétákon keresztül. Magyarországon például az Eszterházy család fertődi lakosztályában találhatunk a stílust utánzó díszítőelemeket. Mivel az európai nemesség körében ilyen népszerűvé vált a stílus, számos helyi mesterember kezdte el tanulmányozni a távol-keleti mintákat, hogy saját alkotásaiban is adaptálhassa azokat.
CHERRY ROSE
CHERRY ROSE designunk tökéletes képviselője az említett stílusnak. A cseresznyevirág a múlandó szépség szimbóluma, hiszen a természet folytonos megújulása miatt csak rövid ideig élvezhetjük mesébe illő látványát. Az ünnephez köthető a hanami, azaz virágnézés egy igazán meghitt szokás, amely során a japán emberek kivonulnak a parkokba, hogy piknikezés közben csodálhassák a természet gyönyörűségét.
LOVE TULIPS
sumisura kollekció – love tulips
LOVE TULIPS designunk szintén a távol-keleti kultúrát dicséri. Ugyan az origami nem Kínából, hanem Japánból származik, a tapéta tökéletesen ábrázolja a kínai stílus jegyeit. Emellett remekül szemlélteti, hogy a mennyi kreativitás szorulhat egyetlen kis tárgyba. Akár egy apró papírdarabból is gyönyörű formájú tulipánok hajtogathatók, az ősi művészet ezen elemei pedig páratlan élményben részesítik szemlélőjüket a hatalmas falfelületen.
GRUS
A növény motívumok mellett a helyi állatok ábrázolása is visszaköszön a tapétákon. GRUS designunk központi eleme egy mandzsu daru pár, akik lenyűgöző táncukkal kápráztatják a szemlélődőt a hófödte hegycsúcs előtt. Ez a különleges állat 2004 óta a Kínai Népköztársaság hivatalos madara.
A Life&Wall tervei hét különböző fajta tapétára kérhetők, a lehetőségekről pedig az adott design kiválasztásánál tájékozódhatsz bővebben.
Ha profikra bíznád falaid dekorálását, vedd fel a kapcsolatot a kollégáinkkal, akik garantáltan megtalálják a számodra tökéletes megoldást!
Ha valami másra vágysz, nézz körül kollekciónk között, ahol biztosan megtalálod a tökéletes kiegészítőt otthonodba!
Nappalid helyett fürdőszobádat dobnád fel? Nézz szét vízálló designjaink között a Hard Wall oldalán!
További termékbemutatóért kövess minket közösségi média csatornáinkon!
Válogass egyedi tapétáink között!
Life and Wall: minőségi design tapéták