NOBODY

A ’20-as évek Amerikájában, valahol Long Island egyik szórakozóhelyén vagyunk. A hely, ahová csak a társadalom igazi krémje léphet be. Fehér szmokingos urak hívják táncra a pamlagokon várakozó hölgyeket. Először még megisszák a pezsgőt, amit a táncterem bejáratánál kínáltak a teremszolgák. Az inasok, akik tisztes távolságból, de hűségesen követik urukat, segítik levenni a szmokingot, majd azt alkarjukra hajtogatják és háttérbe vonulnak. A táncterem közepén egy pódium áll, ahova egy szaxofonművész lép, egy zongorista, egy dobos és egy nagybőgős kíséretében. A zene első szólamait óriási ováció fogadja. Alig fél perc múlva már a vendégek párokba rendeződve lejtik vidám táncukat a parketten. Hosszú lesz még az este. Némelyek a terem szélén elhelyezett asztalok körül üldögélnek, koktélt kortyolgatva. Mögöttük pedig letaglózó magabiztossággal ékeskednek a fekete háttéren az ezüstös geometrikus formák. Ez a stílus megjeleníti a luxust, a csillogást és az éjszakába nyúló táncokat.